paradoxalterego

Virágpor

Gyere, járjuk el a táncunk,
bent, ott középen,
ott hol nagy tömeg.
Ne félj, itt vagyok melletted,
a kezed nem engedem el.
Ha még is félnél,
azt nagyon bánnám,
mert akkor bizalmad
a földig szökne.
Nézd a szemem,
én is nézem a tied,
s azok már-már
beszélnek hozzám.
Őszintén? Én is félek,
de velem vagy, s így
oly dolgokra vagyok képes,
amit egy árva álmában lát.
A reményt látja a szegény pára,
s én reménykedek benne,
hogy testünk minden porcikája
az álmát járja napszámba.
Emeld a lábat, csapd a földnek,
segíts nekem hogy csináljam,
mert mi két virág vagyunk a világban.
A szelek csapdosnak minket,
talán bele is halunk.
De éltünk a lila fényű fák alatt,
hol a boldogság nem álom volt,
hanem a gyönyörű valóság.