Ezt azért írtam, mert egyik osztyáltársam megkért, hogy írjak a képe alá egy ilyen versszerű dolgot, mert ő fotózik ( nem is akárhogyan). Hát én örültem neki, meg is írtam : )
Az élet út-ja
Az úton lépkedve, tekintve balra, s jobbra félelem járja át testem.
Egyszer le kell lépnem az útról. Merre menjek? Balra? Jobbra?
Nem mehetek az út végéig, mert nincs hozzá elég erőm.
Fölöttem a felhők unikornis formában lépkedve vonulnak, s
hozzák a vihart, s máshová viszik tőlünk a meleget, napsütést.
Jobbra kopár, száraz föld fogadja a napot, amikor az kél fel,
s az állatnyomokba olykor cseppen eső is. A fák már hallgatni
mennek, levelük lehull, s fogynak csak, fogynak. Jön az erdész.
Balra a tündöklő kisvirágok szirmai pompáznak a zöld fű között,
a köd simogatja őket hajnalban. A fák beszélnek, virágport szórnak.
A ló csak járkál, olykor lilafény szűrődik mögüle. Érdekes, jobbra is
szűrődik. De a föld rögtön magába húzza, s lenyeli, mohón, ezt teszi.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése