paradoxalterego

Az emlékké váló munka

(1)
Családi vacsora. Az apa, anya és a fiúgyermek ül az asztalnál. Szépen nyugodtan falatoznak, közben nevetgélnek. Beszélnek az iskoláról, a munkáról és más nekik fontosnak lévő dolgokról. Lehet látni rajtuk, hogy szeretik egymást.
- Kisfiam, lenne egy kis munka a számodra. Tudod hol van a főnököm telke? Na ott, hogy most le lett bontva a ház, az lenne a dolgok, hogy a pincében lévő téglákat összerakodod. Nem nehéz és nem is sok. És kapsz érte 5 eurót. Ja, és a papa azt mondta, hogy majd feléd néz, és segít is kicsit. – mondta az apa, lehetett érezni a hangsúlyán, hogy tudja, hogy megfogja csinálni a gyermeke, szóval ez csak figyelmeztetésként mondta neki.
- Oké, tudom, ott a gáztelepnél. 5 euró az olyan 1500 Ft, ugye? Az jó pénz félóráét. Akkor holnap megcsinálom. Akkor a papa kijön velem és megmutatja azért, hogy mit kell csinálnom? – kérdezte a fiú, kicsit vékony hangja volt, hisz még csak 12 éves volt. De azért tetszett neki az ötlet, az első „fizetése”. Már fejben el is költötte.
- Igen, holnap reggel 8-kor a papával kimentek. De nem hiszem, hogy kint lesz veled végig, mert neki is van elég dolga. És azért már nem is olyan fiatal, mint te, szóval úgyis érted Ödön.
- Ne hívj már Ödönnek, úgyis tudod, hogy nem szeretem – kicsit értetlenkedve mondta, látszott, hogy ez a név nem nagyon tetszik neki – Zakariás a nevem, de hívj csak Zekknek.. – folytatta, s tovább evett.
- Zakariás kisszívem – szólt az anya- elég volt a vacsora?
- Igen, köszönöm – válaszolt.
- Biztos? – kérdezte a szülő.
- Biztos, mondom. Mindig lefárasztotok ezzel. Muszáj? – kicsit ingerülten válaszolt, amit az asztalnál ülőknek nem tetszett igazán.
- Na, idefigyelj, örülj neki, hogy megkérdezzük. Tudod, hogy hány gyerek szeretné ezt a kérdést hallani? Tudod, hogy hányan nem kapnak vacsorát? Na majd, ha elkerülsz tőlünk, gimnázium, egyetem. Na, majd akkor senki sem fogja tőled megkérdezni, hogy elég volt-e. – mondta az apja, ő is kissé ingerülten válaszolt. S végeztek a vacsorával, az anya mosogatott, az apa megivott egy rövidet, s a gyermek felment a szobájába.

(2)

- Na, gyere, kisunokám. – mondta a nagypapa, másnap reggel. A fiú elkészült, s felültek a biciklikre és elmentek a helyre, ahol a „nagy munka” fog folyni.
Odaértek, letették a kerékpárokat, s az öreg elindult a pince felé, ott megvárta az unokáját, s lementek.
- Na, figyelj, ezeket a téglákat kell felvinni – rámutatott a pince egyik sarkában fekvő téglákra- és ott szépen összerakni őket. Ennyi az egész. Nem nehéz. Segítek neked picit, mert úgy sincs semmi dolgom. – mondta a nagypapa, s rögtön nekiállt a munkának.
- Köszi, papa. De nem kell ám, hogyha van más dolgod. De, hogyha nincs, akkor köszönöm szépen. – mondta a gyermek, s már húzta is fel a kesztyűt. Azért közben megkérdezte, hogy mi lesz a dolga.
- Annyi lesz a dolgod, hogy én felviszem, te meg szépen elrendezed őket. De szép legyen ám. – válaszolt neki.
A munka folyt, bő húsz perc alatt meg is csinálta a nagypapa és az unoka. Igaz az unokának inkább csak játék volt, mert Béla papa vitte fel neki az összes téglát.
- Köszönöm papa, de nem is nagyon csináltam semmit, a fele pénzt neked adom. Oké?- kérdezte a gyermek, lehetett látni rajta, hogy komolyan gondolja.
- Dehogy, te csináltad azt a részt, amit én nem tudtam volna. Nagyon szépen csináltad, ügyes vagy. Amúgy meg a pénz téged illet, én csak segítettem kicsit. – válaszolta a nagyszülő, kicsit elmosolyodva.
Így kapta meg Zakariás első „fizetését”, aminek nagyon örült, igaz barátainak már nem nagyon emelte ki, hogy nagypapája segítsége tette ki a munka jelentős részét.