Vallom régen dolgozott
A csillagok lába ereszkedett hozzám, midőn a tájra léptél.
Tudtam, rég elfeledett álmom visszajő tán, s kísért. Nem
soha, mormogtam magamban, s napsütést keresve
ugráltam az éj leple alatt az esőben. Reméltem, hogy
a szó örökre elvész, nem akartam remélni. A nap
kezdett kibújni a felhők alól, felszakítva a sötétség
szárnyát és beengedve egy lovat, egy fehér lovat.
E ló fénylett ahogyan egyre közelebb ért hozzám,
lilafényt húzva maga után. Egy galamb jött mögötte,
ő is épp oly fehér volt, mint a paripa, de ő elrepült,
oly hamar, hogy fel sem fogtam, mi volt ő. Világos
lett, ott álltam vizesen, várva, hogy rám süt a nap.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése