paradoxalterego

(ELŐSZÓ)

Hogy szerettelek-e? Bevallom, így igaz.
Hogy hiányoztál-e? Bevallom, így igaz.
Hogy kellettél-e? Bevallom, így igaz.
Hogy szerettelek-e? Sajnos, így igaz.

VAN LILA FA IS

Mint a Szíriusz, úgy ragyogtál, Te drága,
de mára egy robbanást állva, fényed a
feledésbe merülve, csak a sötétséget
látja, s várja, hogy a hold fénye feltegye
fejét a lilafényű-fának kicsiny kis ágára.
Nem tudom, hogy Neked egy ciklus mit
jelentett, de Nekem, egy világot, s benne
a versek egy gyönyörűségesnek tűnő
ártatlan, boldogságos, saját kis országot.
A beszélgetések, a kései ráébredések
hasítottak szét, s darabkáim, mint a fény
a szobában, szertefoszlottak, s falnak is
csapódtak. Ahol csupán, csak meghaltak.
A tél elért e tájra, s csak, azt várja, hogy
a lilafa menjen el örökre, ahol már minden-
nek vége. De ha mégse menne? Hát, akkor
csak múljon lilafénye, s kapjon feketét ő
ezerévre. S ő akkor már álljon egy kőszirtbe,
igaz, ha unatkozna, én felköltöznék a hegyre.

(UTÓSZÓ)

Bevalljam Neked? Igen, szerettelek.
Bevalljam Neked? Igen, hiányoztál.
Bevalljam Neked? Igen, kellettél.
Bevalljam Neked? De már mégis mit?