Frenetikus képzelet
Lilafa, Te drága, ketten a Napfogyatkozást várva,
a szelet felfogod, s vigyázod a testem gyáva árnyát,
még a fény kialszik, bennünk az összes düh felderül.
Lilafa, Te drága, ketten a Holdfogyatkozást várva,
a nyári éjjel közepén árnyékot adsz, s illatod a szél fújja,
még fogyni kezd a hold, álmunk már a megváltást várja.
Lilafa, Te drága, ketten a nyári délutánokat várva,
a töprengés közepette, álmunk új értelmet nyer naponta,
míg álmodunk hiába, a Tél uralkodik, még fel nem kelünk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése