paradoxalterego

Hova mennek a kacsák?

Gyönyörű pillangó, sújtsd rám vérző karod,
mert már lassan felém jönnek a csillagok,
Gyönyörű pillangó, Te szállj el messzire,
menj el Tőlem, egy másik Fa tetejére.

Lilafényű-Fa, Te természetnek átka,
egyet tudok, Te lettél a legszebb mára,
mint a méz íze számban, mely elkorcsosul,
olyan a Te ízed kimondhatatlanul.

Mint a holdsugár, hajad színe olyan szép,
vagy mint a nap, amikor kelet felöl, kél.
Kezeid végét szúrós tövis borítja,
de alatta egy rózsa, amely kinyílna.

Ártatlan vagy, mint a ma született bárány,
talán ezért vagy Te nekem az a bálvány.
Hangod olyan, mint pataknak csobogása,
vagy, mint lila szót festeni egy zongorára.

Tested olyan, mint a pillangónak szárnya,
amely a gyönyörűséget már nem várja.
Minden, mi mosolyt csal szádra magányodba,
talán később Magának az lesz az álma?

Fekete-rúzs szádon, talán meleg lehet,
amelyet most még mindig egy halott ehet?
Fehér ruhádon a fodrok kifakulnak,
azt mondom, add neki egyik hontalannak.

Lábad olyan, mint egy behangolt hegedű,
ami, igaz kettőnk közt szólva gyönyörű.
Szemed színe, mint az óceáné nyáron,
vagy mint a mi lobogónk, az egri váron.

Én elbúcsúzom Tőled, immáron megint,
mert, másnak a szíve talán érted nyerít.
Mondhatnám Neked, hogy örökre elmegyek,
de inkább azt mondom, hogy el nem felejtlek.