paradoxalterego

Memento!

Elmúlt a nyár, vagy talán sosem volt.
Elkorcsosult világom télen álmodott.
Láttam pillangót is, fát is, s fényeket,
s ezeken csak Őt, ki értem remegett.
Illúzió volt mind, miket Én éreztem,
s ezek lapok voltak, az Én zsebemben.
Tudta Ő jól, hogy miket írok Róla,
Gondolta Ő, hogy mit érzek Iránta,
Reméltem, mondd valamit; hiába.
Leírtam mindent Róla egy könyvbe,
odaadtam neki, hogy elfelejtsem örökre.
Elmúlt a tél, s hirtelen tavasz lett újra,
de az én szívem nem tud kilépni az útra.
Lassan jön a nyár, az új remények évszaka,
a meghitt naplementék kora a parkba,
hiába, ha elmúlik tavaszom, meghalok.
Nem sírok, mert erős férfi vagyok,
de legbelül már ember nem is vagyok.