70. bejegyzés.

(ELŐSZÓ)

Miért írok neked, hozzád? Mert jól esik, s rosszul.
Miért esik jól, s rosszul? Erre én is választ keresek.
Miért keresek választ? Mert magam sem ismerem.
Talán másról is fogok írni, ha azt vállalni fogom.

NEM MINDEN FA LILA

Mint a Szíriusz, olykor úgy ragyogsz, nappalt nem várva.
Máskor, mint a feldühödött vad, rontasz másra, s más-
napra, a csillagokat látva, arcod pirosabb, szád szélesebb.
Ha fa lennél, igaz nem nagyon beszélnél, de melléd ülnék.
S amikor felállnék, közben sárkányt eregetnék, s bábokkal
játszanék, hogy melletted senki se unatkozzék. Ha esős idő
volna? Akkor mondjuk elhagynálak, de tető alól rád figyelnék.
És ha szárazság lenne? Hát akkor locsoló-fiú is lehetnék.
Hegy is lehetnél, de én akkor völgy lennék, s melletted volnék.
Talán szüretelnék, öntöznék, csörgedeznék, s játszanék.
De amikor leszüretelnék, akkor az almát számhoz emelve,
mindig csak te járnál eszembe; bánkódva egyedül ennék.
De amikor öntöznék, utána alád telepednék, s a szél lágy,
finom fuvallatát érezném, de közben remegnék; egyedül.
Csörgedeznék melletted, némán, csendesen, de közben
mindent értve, s harmóniában élve, szótlanul; de nem egyedül.
Játszhatnék is, mint egy bohóc, mókát csinálva magamból,
de közben álruhában volnék; s az nélkül mással, máshogy lennék.
Ha egy bolygó lennél, akkor én maga az univerzum volnék,
felölelve mindent, mi élethez kell; s úrként nevetnék.
De ha sir szeretnél lenni, én akkor is veled mennék, s én
egy fekete fátyol lennék, melyet a szél szaggat, eső ver.
Ezzé lennék én, igaz csodát csinálni nem tudnék, de
álmokat csinálni, vágyakat mondani; veled tudnék?

(UTÓSZÓ)

Ne nézz más szemmel, ez inkább tisztelet, mely
már-már másba torkollt, de elkaptam, megöltem.
Nézz rám, s gondolj egy emberre, ki azt is meg-
tette, amit más nem így tenne, de ő anno megtette.
Na de most megyek, mert már más lilafák integetnek nekem.