paradoxalterego

HALOTTi beszéd kér-e TOR-tát?


Az emberek csak ülnek némán,
az ételt viszik magukba, s arcuk
szomorúságba menekül. Isszák
a bort és a pálinkát egymás után.

Közben emlékeznek az elhunytra,
s a zene halkan, a háttérben szól,
amely komor hangulatot idéz oda.
Közben az óra hangja is hallatszik.

Vége az étkezésnek, a zene már
hangosabb, s a légkör derűsebb.
Csak isznak, mint a kefekötő és
közben a halott emlékét elfelejtik.

Már csak a bor fogy, mindenki már
részeg, s kedve a fellegekben száll,
ott hol az elhunyt lenne, de ők mit
sem törődve vele, ők mulatnak már.

Másnap reggel az óra még mindig
ketyeg, elhunyt képe az asztalon,
s e kép fáj már a családnak, örök
emlék lett e papír, unokáknak is.

A képek csak kerülnek a polcra,
s emlékek már regénnyé válnak,
de az utókorban megmaradt az
ami jó, ami szép, sőt még a csúf is.