paradoxalterego

Májusi jég

Késő, mit mondhatnék neked, magamról.
Korai, mit mutathatnék feléd, tőlem.
Ártalmatlan kései hívások, uralkodnak ma,
s holnap rajtam, mit talán sejtetni tudnék.
Álmatlan éjszakák egyike kísért engem, mit
lilafénybe csavart lámpafénye töri ketté, s
engedi a fellegekbe suhanni, hol uralkodnék.
Láthatatlan kezemmel fogom kezedet én,
karod rózsatövissé változva, fájdalmat okoz
nekem, de mégis szorítom én, szenvedve
élvezem ezt, s vérem a humuszba múlva,
azt mutatja, hogy szívem egyetlen záloga
feladja, s futva int búcsút Neked, Neked.