paradoxalterego

Fehérparipa, szép hölgyek?

Az ősz itt van már rég, s én tétlen vagyok ismét.
Feledésbe vándorol szívem kicsiny kis záloga,
s ő csak azt várja, hogy a Tavasz élni kíván még.
Vagy a Telet örökre, ahol álma csak karóra várva,
indul egy másik világba, a lilafényűfák országába.
Lelkem őrült árnya remélve állítja, hogy Te vagy
egy gyönyörű fénybe csavart, izzó lámpa társa.
Tévút mind, mit állítok, mit akartam, mit reméltem,
tudom, a lámpa kettéhasadt, fénye elszállt messze.
De oly mesze, ahol a remény, csak egy illúziótlan
eszme, mely kitörve belőlünk rámered egy elfelejtett,
haszontalan emlékre, amelyet csak Ő táplált fejünkben,
hisz ez az élet rendje; a múlt nem segít sehol se.
A jövőnk meg, csak megőrjít minket számtalan időkre.