paradoxalterego

Mennyi írtam Rólad, Istenem!

Egy augusztusi alkonyon Rád lelvén,
szemed jelezte a boldogság határát,
hajadat a lágy szellő, fútta, csak fútta,
s tested kecses mozgása, egyetlen szót
juttatott számba: unikornis; az Istennő.
Megihlettél mindig, szívem csak rótta
az új sorokat, egy dologról, csakis Rólad.
Hiába minden, ezerszer gondoltam csak
Rád naponta, s Magamat Zakariásnak
hívva, s belőled százszor kiábrándulva,
a lelkem mélye mindig a reményt sugallta.
Egy augusztusi délután végre eszem a
szívemet legyőzte, s ocsmányan kinevette,
de jól tette, hisz álma csak egy kábulat lett
mára, amit tán a hiány egyik ága szült meg.
Mennyi szép sor, mit Neked írtam, mennyi
szép történet, mit kitaláltam egy virtuális
világról, ahol a Pillangók szállnak el a való-
ságtól, elrepülnek a lilafényű-fák ágáról.
Hogy mit mondhatnék ezek után Neked?
Csak egyet: Köszönöm. Köszönöm, Neked
hogy Rólad írtam mindazt, mi emberré tesz.
Pillangó az ágra, Fa a földben várva, csak
azt várta, hogy ő legyen a lilafény királya.