Mint a búcsú
Vársz egy vonatra, ami talán sosem jön,
elmegy Vele messzire, de Nélküled.
Oly messze, ahol a szerelem már csak egy eszme.
Te csak vársz Rá, hiába, elment örökre.
Szíved a földet nyúzza, s azt ordítja,:
„ Te átok kiöllek magamból, várom! „
Hiába minden, hisz ez csak egy szándék,
melyet a szerelemnek a része hajt.
Csalódások sora mögötted áll, s vár,
arra, hogy szíved darabja az agyad szétfúrja.
Akkor tébolyult elméd nyökögje azt,
amiért még nem vetted el életed.
Csak a szeme jár eszedbe, ami tied volt,
csak az illata éltet, ami tied volt rég,
már csak Ő van fejedbe, hisz szereted még,
már a szerelem birtokol Téged ismét.
Lilafényű-fa, én már csak azt látom.
Eufórikus lenne, amikor kivágom.
Pillangó te metamorfózis átka,
mérgezzen meg Téged álmodba egy árja.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése