paradoxalterego

Nyárra tartogat?

Ahogy ültem a parkban, némán, csendesen,
szemléltem a világot, és gondolkodtam,
az őszi szél, falevelet suhintott le,
tudtam, velem vagy, s mint a szellő, ülsz oda.

Ahogy teáztam a szobában egyedül,
a zene komorrá lett, s hirtelen megállt,
vártalak egy üres csészével legbelül,
de a zene felcsendült, már csak engem látsz?

Ahogy ültettem virágjaim a kertben,
gyönyörű pillangó szállt reám, és ő csak várt,
s hirtelen elrepült, könnycsepp lett szemembe,
s újra feltűnt egy fán, ami kertemben állt.

Ahogy ültem a parkban, némán, csendesen,
hallgattam a madarak szavát, egyedül,
s néztem jellemvonásait egy embernek,
ki felém indult, rám vigyorgott, s mellém ült.