paradoxalterego

Mit csinálok tizenöt év múlva?

Paradox Alterego. Az író, költő. Igen, ez vagyok Én.

Emlékszem, még fiatalkori álmaira. Sok pénzt akartam keresni, sportautókkal járni, sportos külsejű lenni, az oldalamon egy gyönyörű nővel, aki szeret, s életet ad gyermekeimnek, és nem utolsó sorban, a szüleim halandóságát elfeledve sokat találkozni velük, úgy hogy a hitem semmiképpen ne merüljön feledésbe. De a legfőbb álmom mindig is az volt, hogy egy megbecsült, sikeres, híres író legyek, olyan nagynevű, mint Coelho, de mégis olyan nagyszerű, mint Márai. Elérhetetlen tűntek, egy akkori, mocskos, korrupt országban.

És mégis sikerült. Sikerült, harmincnégy éves koromra. Még anno a BKF-en hallgattam kommunikációt, de mégsem azt választottam. Persze elvégeztem, de rögtön az iskola után meg akartam találni önmagam. Ezért különböző országokat járva próbáltam megérteni, mégis mi lehet az, amiért élhetnék, mit rendelt hozzám a sors, ha van olyan. Ekkor, már nem csak álom volt számomra az írás. Az évek teltek-múltak, s féléve kiadtam első regényem, ami részben önéletrajzi, óriási siker lett. Persze, köszönhetem ezt Zsófinak is, aki tartotta magát ahhoz, hogy lefordítja a regényem angolra, ahol szerényem fogalmazva, sikeres lett. Az, hogy már Máraival, Wass Alberttal, Kaffkával és Hemingwayjel emlegetik a nevem első regényem után, még mindig csak álomnak tűnik. De kezdem elfogadni. Úgy, ahogyan még rengeteg dolgot.

A feleségem, aki nem gyönyörű, hanem egy csoda, most fog szülni, az orvos akkora írta ki, mint amikor én születtem, a szüleim isteni csodának tekintik. Apropó, a szüleim, csak az idő változik, ők nem, szerencsére. Nekik még mindig az Ádámkájuk vagyok. Szerencsére olyan egészségesek, mint Én. Apa még mindig a szőlőnek él, vettem is neki néhány hónapja pár hektárt még. Anya, ő még mindig ugyanolyan szókimondó, mint régen, mondhatjuk, ő az én jobbik énem. Templomba is járok, igaz csak havonta, így engedi az időm, meg még mindig nem vagyok az a divathívő. Mondjuk, egy valami nem jött össze a régi álmomból, az a sportautó. Igen, mert inkább luxusautót vettem, rögtön kettőt. Ha most el kellene döntenem, hogy úgy csináltam-e mindent, mint ahogy elterveztem, azt mondanám nem, de összejött. És, hogy megéri-e? Arra azt felelném, igen, mert boldog, egészséges vagyok.

A régi idők még mindig az eszembe jutnak, mint mindenkinek. Barátok, bulik, csajok, azok voltak mondjuk az igazán szép idők, mert akkor még fiatal voltam. De ez az élet rendje. Jó rájuk emlékezni, mert minden, ami szép volt, még mindig olyan, mintha tegnap lett volna.

Emlékszem, a főiskolán még volt egy tanárom, a XY, ő tanította nekem a közszereplést, és a retorikát. Az egyik órán, már nem emlékszem pontosan melyiken, de talán retorikán, kellett írnom egy fogalmazást, arról, hogy mi is az érték? Emlékszem, három szót fejtegettem: család, hit, egészség. Ez tizenöt éve volt, de ennyi évvel a hátam mögött tudjátok, mit írnék? Nem? Akkor elmondom: család, hit, egészség.